Monetáris Tanács

2014. július 21. 06:05 | Portfolio

Ez már a harc utolsó fázisa lesz

Az MNB holnap, azaz kedden még biztosan vág 10 bázispontot az alapkamaton 2,2 százalékra, de utána már csak legfeljebb néhány hasonló lépés következhet az előttünk álló hónapokban mind külső, mind hazai okok miatt - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio friss elemzői konszenzusából. A szakértők szerint az "idő előtti" amerikai kamatemelés, illetve a magyar infláció újbóli élénkülése jelenti a két legfőbb kockázatot arra, hogy a vágási sorozat befejezése után az MNB az ígéretének megfelelően valóban sokáig rendkívül alacsonyan tudja-e tartani az alapkamatot. Több elemző is elismerte azonban, hogy ha az eurózóna gazdasága továbbra is "bukdácsol", akkor az EKB további lazító lépései miatt az MNB kamatvágási mozgástere akár még tágulhat is.

2014. július 09. 14:10 | Portfolio

Csak egy héja ült a tanácsban

Heten szavaztak 10 bázispontos kamatcsökkentésre a monetáris tanács legutóbbi ülésén, derül ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvből. A tartásra ezúttal csak Cinkotai János szavazott, a másik "héja", a tavaly nyár óta óvatosabb kamatpolitikát sürgető Pleschinger Gyula ezúttal nem vett részt az ülésen.

2014. június 24. 15:01 | Portfolio

Lehetnek még óvatos kamatcsökkentések

Sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja - olvasható a Monetáris Tanács kamatdöntést követően kiadott állásfoglalásában. Valóban bejött a várakozás, hogy a jegybank inkább már a tartósan fennmaradó kamatszintnek ágyaz meg.

2014. június 11. 14:10 | Portfolio

Már megint egy 7-2-es meccs

A júniusi inflációs jelentés előrejelzésére vár a monetáris tanács - áll a ma megjelent rövidített jegyzőkönyvben. Ez a prognózis alapozhatja ugyanis meg a jövőbeni monetáris politika irányát és kommunikációját.

  • A tanács immár negyedszer szavazott 7-2 arányban a további lazításra.
  • A két "héja" ezúttal is Cinkotai János és Pleschinger Gyula voltak.
  • Mivel az inflációs előrejelzés bizonyosan kedvező lesz, a közlemény utalása további kamatvágásokat jelenthet.
  • Erre utal az is, hogy a két különutas tanácstag nem is értett egyet az előremutató üzenettel.

2014. május 27. 19:38 | MTI

Elemzők: jöhetnek a további kamatvágások

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 10 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatrátát a magyar jegybank. Az elemzők véleménye szerint további kamatvágások jöhetnek.

2014. május 27. 15:05 | Portfolio

Megjött az indoklás - ezért vágott a jegybank

"A Monetáris Tanács a kamatcsökkentési ciklus folytatásának szükségességéről és lehetőségéről a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján, a júniusi inflációs jelentés alappályájának és kockázati forgatókönyveinek ismeretében fog dönteni." - így hangzik a monetáris tanács közleményének utolsó mondata, ami hagyományosan a kamatkilátásokat értékeli.

2014. május 27. 11:24 | Portfolio

Defláció gazdasági élénküléssel - Mit lépnek erre Matolcsyék?

Nem fogja megrázni a piacot, hogy a sokáig lélektani szintnek tekintett 2,5% alá süllyed a jegybanki alapkamat. Mai ülésén a monetáris tanács tagjai elgondolkodhatnak a gyorsuló gazdaság és a rendkívül alacsony infláció közötti ellentmondáson is.

2014. április 29. 15:02 | Portfolio

Ennyire "semmit" még nem mondott a jegybank

Na ebből legyen okos mindenki: "Amint a Monetáris Tanács a márciusi közleményében jelezte, az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. A következő időszakban a hazai és nemzetközi környezetben lejátszódó változások befolyásolhatják ezt a képet. A Monetáris Tanács az irányadó kamat változtatásának irányáról és mértékéről mindenkor a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján hozza meg döntését."

2014. április 24. 09:19 | Portfolio

Erről döntöttek Matolcsyék

A bankok az állampapírok vásárlásával segíthetik az ország önfinanszírozását, az ország adósságszerkezete tovább javítható - véli a Monetáris Tanács a csütörtöki közleményében, melyben egyúttal bejelentette az új intézkedéseit. Az alábbiakban a tanács közleményét tesszük közzé változatlan formában (kiemelések tőlünk - a szerk.).

2014. április 09. 14:04 | Portfolio

Sok galamb héját győz

Két monetáris tanácstag (Cinkotai János és Pleschinger Gyula) az irányadó ráta tartására szavazott a legutóbbi kamatdöntő ülésen, a másik hét tag viszont a 10 bázispontos csökkentés mellett volt, így alakult ki a 2,6% százalékos alapkamat a monetáris tanács márciusi ülésén - derül ki a ma megjelent rövidített jegyzőkönyvből.

2014. április 08. 14:04 | Portfolio

Nem tárgyalt a kamatról a jegybank

A szokásos egymondatos közleményében jelezte a Magyar Nemzeti Bank döntéshozó testülete, hogy ami ülésén a megszokott rendnek megfelelően nem tárgyalta az alapkamat kérdését.

2014. március 25. 15:00 | Portfolio

Nincs megállás! Tovább vágott a jegybank!

Mai kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal vágta a kamatot a jegybank. Ezzel holnaptól a ráta 2,6%. A piac előzetesen megosztott volt, de a szûk többség 10 bázispontos kamatvágást jósolt, a kisebbség pedig azt, hogy a jegybank leállítja a lazító ciklusát.

Ez volt a 20. kamatvágás a sorban, és mivel ezúttal az inflációs jelentés bázisán született a döntés, feltehető, hogy - hacsak valami váratlan világgazdasági sokk nem történik - nem is ez volt az utolsó.

2014. február 18. 15:01 | Portfolio

Itt a bejelentés: nem lassított az MNB!

A piaci konszenzusokban szereplõ 10 bázisponttal szemben a januárban is alkalmazott 15 bázisponttal vágott mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az alapkamat holnaptól 2,70%-ra változik. A saját felmérésünkben senki sem számított 15-ös vágásra, így Matolcsyék mindenkit megleptek, igaz a január végi kamatdöntési közleményben már az MNB is azt jelezte, hogy indokolt a vágás ütemének visszafogása. A mai közleménybõl az derül ki, hogy a jegybank "a megnövekedett pénzpiaci bizonytalanság mellett is" úgy látja, hogy "maradt mozgástér a kamatcsökkentésre", de a további lehetőségeket a márciusi döntéskor megjelenõ inflációs jelentés tükrében értékelik. Az MNB ma egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság helyzete fundamentálisan más, mint bizonyos, sérülékenynek tartott feltörekvõ országoké.

Fontosabb részletek

  • Varga Mihály két héten belül másodszor is „üzent” a jegybanknak a kamatdöntés kimenetelével kapcsolatban
  • Az MNB ma lényegében három fõbb kimenetel közül dönthetett
  • 1. kicsit vág és további vágások lehetõségére utal, így a kamatdöntési közlemény végén alkalmazott iránymutató mondatot nem változtatja meg
  • 2. végrehajtja a mai kis vágást az MNB, de az üzenet szerint további vágásokat csak javuló piaci környezet esetén tesz (lényegében megáll)
  • 3. már ma sem vág a jegybank és azt jelzi, hogy ilyen lépésre csak javuló környezet esetén lehet számítani
  • Az MNB lényegében az első, azaz "legbátrabb" forgatókönyvet változtatta
  • Sőt, még csak nem is lassított a havi tempón, noha egy hónapja, jobb piaci feltételek között maga is indokoltnak tartotta
  • Az, hogy az MNB még csak nem is lassított, fontos üzenet a piac számára, amely a forint azonnali esésében le is csapódott

2014. február 18. 15:01 | Portfolio

Itt az indoklás: ezért nem lassítottak Matolcsyék

Maradt még mozgástér a további kamatcsökkentésre, de a további pályát a márciusi kamatdöntéskor megjelenő inflációs jelentéskor értékeli majd részletesen a Monetáris Tanács - mutat rá mai közleményének végén az MNB. A jegybank tehát "a megnövekedett pénzpiaci bizonytalanság mellett is" úgy látja, hogy "maradt mozgástér a kamatcsökkentésre" és egyúttal azt hangsúlyozza, hogy a magyar gazdaság helyzete fundamentálisan más, mint bizonyos, sérülékenynek tartott feltörekvő országoké. Az alábbiakban a Monetáris Tanács mai közleményét változtatás nélkül közöljük, a kiemelések tőlünk származnak.

2014. február 18. 06:30 | Weinhardt Attila

Itt az ideje, hogy megálljon az MNB

Jóval több kockázattal, mint esetleges haszonnal járhat az, ha a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén tovább halad a kamatcsökkentés útján. Éppen emiatt érdemes lenne megállni, mert a további vágás mögött fogynak az érvek, viszont a középtávú előretekintés alapján az óvatosságra egyre inkább szükség lenne. Mindezek miatt tehát rendívül fontos a mai kamatdöntés és a hozzá kapcsolódó közlemény, amely a következő hetek magyar pénz- és tőkepiaci mozgásait alapvetően meghatározhatja.

2014. február 13. 10:52 | Portfolio

Palotai: támogató jegybanki hozzáállásra van szükség (2.)

"A 3 százalékos inflációs cél közelébe csökkentek az inflációs várakozások" és "olyan környezetben, amikor a gazdaság potenciálja alatt teljesít és az inflációs nyomás is mérsékelt, az árstabilitás középtávú elérése a reálgazdaságot támogató monetáris kondíciókat igényel" - többek között ezeket mondta a Világgazdaságnak adott mai interjúban Palotai Dániel.

2014. február 11. 14:20 | Portfolio

Ortodox közleményt adott ki a jegybank

Ma volt a monetáris tanács hagyományos, havi egyszeri nem kamatmeghatározó ülése. Bár a piaci helyzet az utóbbi hónapokhoz viszonyítva sokkal izgalmasabb, a turbulens árfolyammozgások sem ösztönözték a tanácsot a szokásostól eltérő közlemény kiadására.

2014. február 03. 16:55 | Portfolio

Ez a forintesés megállítja az MNB-t

Ha a ma délelőtt látott szintek körül maradna a forint euróval szembeni árfolyama a február közepi kamatdöntő monetáris tanácsi ülésig, akkor a piac döntő többsége szerint az MNB már nem vágna tovább a kamaton - derül ki a Portfolio.hu 28 piaci szakértő körében ma végzett gyors körkérdéséből. Ez a mozgás tehát már el tudja akasztani a jegybank másfél éve tartó kamatcsökkentési sorozatát, de a piaci szereplők többsége szerint legalább 325-335 körüli euróárfolyam "kellene" ahhoz, hogy az MNB már kamatemelést hajtson végre. A szakértők döntő többsége egyébként nem hisz abban, hogy az általa a kamatemelés "küszöbeként" megjelölt árfolyamtartományt elérjük. Így tehát felmérésünk további fontos eredménye, hogy a szakértők nem tartanak akkora forintpiaci feszültségtől, ami már kamatemelésre kényszerítené az MNB-t. Az, hogy a "küszöbértéket" valószínűleg nem érjük el, összefügghet az MNB magatartásával is: a megkérdezettek negyede ugyanis úgy gondolja, hogy a jegybank már eddig is igyekezett devizapiaci intervencióval fékezni a forint esését.

2014. január 31. 16:31 | Madár István, Weinhardt Attila

Mit tehet az MNB a zuhanó forint láttán?

Külső és belső okokkal is összefügg, hogy az elmúlt napokban rohamosan gyengült a forint és ma kétéves mélypontra jutott az euróval szemben. Számos lehetősége van a magyar gazdaságpolitikának, hangsúlyosan a Magyar Nemzeti Banknak arra, hogy a kialakult helyzetre reagáljon, ha szeretne. Legközelebb február 11-én lesz előre meghirdetett, nem kamatmeghatározó jellegű ülés, amelyet egy héttel követ a kamatdöntő ülés, de a testület bármikor tanácskozhat. Az alábbiakban azokat a lehetséges lépéseket szedtük össze, amelyek mentén gondolkodhat a testület.

Részletes keresés